Lőrincz Andrásnak hívnak, 1999-ben végeztem mérnök informatikusként – ugyanabban az évben, amikor a Google is elindult. Véletlen egybeesés? Aligha! Akkoriban az internet még gyerekcipőben járt Magyarországon, de én már akkor tudtam, hogy ez valami nagy dolog lesz.
Most pedig egy talán még nagyobb dolog van születőben – a mesterséges intelligencia. És ez legalább annyira izgalmas korszak, mint az internet hőskora volt.
Vannak, akik szerint az egész mesterséges intelligencia csak egy lufi, meg amúgy is „hülyeség”. Hát… akkor érdemes lenne megnézni, hány százezer (vagy inkább millió) videón, cikken, könyvön és kódrészleten edződnek ezek a rendszerek. Ha ez csak lufi, akkor elég masszívra fújták.
Ha 30 év múlva még blogot írnék (nem mintha valószínű lenne – ez inkább csak egy sci-fi forgatókönyv, mert jó eséllyel addigra már nem leszek itt, inkább a föld alatt pihenek), valószínűleg így kezdődne:
„Az előző, már letűnt blogomat akkor indítottam, amikor az AI felemelkedett. Véletlen egybeesés? Aligha!”
És talán hozzátenném: „Akkor még azt hittük, hogy mi irányítunk…”
Vissza a múltba
2007-ben fordultam komolyabban a webfejlesztés felé, és vele együtt – bár nem szívből – a keresőoptimalizálás felé is. Ez utóbbit azóta is inkább szükséges rossznak tartom, de egy jól működő üzleti oldal elengedhetetlen része.
WordPress weboldalak
2010-ben ismerkedtem meg közelebbről a WordPress-szel. Vagy talán pontosabb úgy fogalmazni: nem én választottam a WordPress-t – ő választott engem. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a rendszer működésébe, lenyűgözött, mennyire rugalmas és sokoldalú. Már akkor is elég volt némi „hekkelés”, hogy egy egyszerű blogból teljesen egyedi rendszert építsen az ember – ma már ehhez jóval kevesebb trükk is elegendő.
Elég csak a WooCommerce-re gondolni
Egyetlen plugin, amely sok szempontból már bonyolultabb, mint maga a WordPress – főként a taxonómia rendszer miatt, amit kifejezetten jól és előrelátóan terveztek meg.
Egy kis múltidézés
Nem ez az első alkalom, hogy blogírásba kezdek. 2011-ben már elindítottam egy hasonló oldalt – akkor még „menő” dizájnnal, sok-sok tutoriallal. Akkoriban ez elég frissnek számított, most meg… nos, azóta felnőtt egy generáció, és lehet, hogy lesz olyan olvasóm, aki akkor született.
A régi oldalt végül nem vittem tovább – a munka, az időhiány, és úgy általában az élet közbeszólt. Már nem is emlékszem pontosan, miért hagytam abba, csak egyszerűen elmaradt. Most viszont ismét belevágok. Visszatértem.
Ha érdekel, hogyan nézett ki az előző projektem, itt meg tudod nézni egy archív másolatát:
Archív oldal
Ez egy webarchívumos mentés, így lehet, hogy lassan tölt be vagy nem minden működik rajta – de ez volt az akkori oldalam, nosztalgia gyanánt.:
weboldalkeszitese.org – 2014-es állapot az Internet Archívumból


Azóta rengeteg oldalon dolgoztam. Volt, ahol az elejétől a végéig én vittem a fejlesztést, máskor csak egy funkciót vagy egyedi plugint kellett megírnom. Mindig az adott feladathoz alkalmazkodom – és néha a megrendelőhöz is. 🙂
Ma már nehéz elképzelni, hogy más CMS-sel dolgozzak. A Gutenberg és a Full Site Editor fejlődésével a WordPress új szintre lépett. Még nem tökéletes, de gyors, rugalmas, és ami számomra külön bónusz: React-alapú – bőséges dokumentációval és rengeteg tanulási lehetőséggel. Ha így halad a mesterséges intelligencia fejlődése, pár éven belül már közösen fejlesztünk pluginokat… de azért nem árt, ha az ember tudja, mi történik a motorháztető alatt.
Az oldal célja
Ezen az oldalon főként saját tapasztalataimat osztom meg – elsősorban szakmai szemszögből. Igyekszem majd azokról a hibákról is írni, amelyeket az évek során elkövettem – mert hát volt belőlük bőven. De végül is ezekből tanul az ember. Vagy nem.
Ez pedig üzenet magamnak:
#menu:
cwp-full-width blurbg cwp-z-1000 if-logged-in
cwp-shadow-xl is-style-default cwp-fixed
#utolsó-row:
navbar_line cwp-absolute